Russell: Kétszeres bajnok lehetnék, ha megkaptam volna az esélyt
2025-04-27
George Russell megérkezése a Mercedes istállóhoz nagyon látványos volt. Először az egyversenyes beugrása, majd az, ahogy fokozatosan, de nagyon határozottan ledominálta a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, komoly dolgokat vetített előre.
2022-ben, az első Mercedesnél töltött évében például ő szerezte az istálló egyetlen győzelmét, és abban az évben, valamint tavaly is felülmúlta sokszoros világbajnok csapattársát. Ezért Russell - talán joggal - úgy érzi, ha kicsit korábban érkezik, ha kicsit korábban kapott volna esélyt, már világbajnok lehetne. Akár kétszeres is.
„Lewis árnyékában lenni nem volt egyszerű. Három szezon át voltam egy hétszeres világbajnok csapattársa, és ez számomra egy szerencsétlen időszakban történt. Hiszen volt olyan időszak, amikor, ha Hamilton előtt végeztél, az biztos futamgyőzelmet jelentett, de leginkább bajnoki címet. Ezért én úgy gondolom, hogy ha korábban kaptam volna lehetőséget Toto Wolfftól, akkor akár már két világbajnoki címmel is rendelkezhetnék.
Most is ez a célom, hogy világbajnok legyek. Én megteszek mindent, elvégzem a munkámat, ahogy az elmúlt években is. Ugyanazzal a mérnökgárdával, ugyanazokkal a szerelőkkel dolgozom, és hiszek abban, hogy a konzekvens és kitartó hozzáállás hamarosan beérik majd.” - nyilatkozta George Russell.
Fotó: F1