Monacói Nagydíj: Kontrollált Norris győzelem született
2025-05-25
Max Verstappen mindent megtett, hogy hibába kergesse a poleból induló Lando Norrist, de ezúttal kevés volt a pszichológiai hadviselés.
Lando Norris jól kapta el a rajtot, de elfékezte az első kanyart, így rögtön magára húzta Charles Leclercet. A hazai versenyző pozícióban lett volna az előzéshez, csak épp helye nem volt hozzá - ilyen Monaco. Na meg olyan, hogy az alagút bejárata előtt Gabriel Bortoleto rögtön a falba rakta az autóját, jöhetett is a VSC, na meg az első kiállások. Ezután csendesen és eseménymentesen csordogált a futam, egészen addig, míg Pierre Gasly oda nem vágta Yuki Tsunodához az Alpine-t. A francia számára nem volt folytatás, cserébe kaptunk egy hosszas sárga zászlós fázist. Ami azt illeti, a kötelező két kiállás sem mentette meg a monotonitástól a Monacói Nagydíjat, melynek következő említésre méltó eseménye Fernando Alonso meghibásodó és kieső Aston Martinja volt.
Ekkor már féltávon túl jártunk, de a rajthoz képest nem sok minden változott, továbbra is Norris, Leclerc, Piastri vezette fel a mzőnyt. Leginkább a taktikai harcok színesítették meg a futamot, mert igazi versenyzést sajna nem láttunk. Ez persze Monaco, ahol bármikor benne van egy hiba, egy baleset, egy váratlan tényező, ami megkavarja a kártyákat és mindet felborít... Erre játszott Verstappen, aki az utolsó pillanatig húzta a második kiállását, játszva Norris idegeivel. Ám mivel már semmi váratlan nem történt és Lando Norris is higgadt maradt, így végül mondhatni simán megnyerte a Monacói Nagydíjat Charles Leclerc és Oscar Piastri előtt.
Fotó: ESPN