Marko: “Már kevesek vagyunk a bajnoki címhez, ezt Max is tudja”

A mindig letaglózóan őszinte és húsbavágó modoráról ismert Helmut Markóban az a jó, hogy akkor is pontosan így viselkedik, amikor a saját csapatát kell értékelnie.
És a doktor azt is nagyon jól tudja, hogy ha a Red Bull Racing már tartósan nem lesz képes győzelmekért harcolni, abban az esetben Max Verstappen biztosan távozni fog.
„Nem beszélek mellé, sosem szoktam. Most már azon a szinten vagyunk, amikor a hátrányunk már több, mint nyugtalanító. Annak tükrében kiváltképpen az, hogy a bevetett fejlesztéseinkkel sem tudjuk tartani a McLaren temóját, stabil két-három tizedes lemaradásban vagyunk. Muszáj lenne valamit kitalálni, mert ekkora hendikepet már Max sem lesz képes ellensúlyozni. Tudja ezt ő is jól, ahogy azt is, a 2025-ös bajnokság nem rólunk fog szólni. Ezek a dolgok pedig könnyedén veszekedésekhez, rossz szájízhez vezethetnek, ezt mindenképpen jó lenne elkerülni.
De nem csak az zavaró, hogy Max Verstappennek nem tudunk versenyképes autót adni. Alapból dühít, hogy lassúak vagyunk, egy olyan versenyautóra van szüksége a Red Bullnak, ami képes harcolni a McLarenek ellen. Aminek jobb az egyensúlya, amit könnyebb vezetni, könnyeb vele a gumit kezelni. Ezen dolgozunk jelenleg is, de az áttörés még várat magára. Próbálom vigasztalni Maxet, de ő csak akkor lesz boldog, ha bajnoki címekért küzdhet...” - elmélkedett Marko. Azt pedig mindannyian sejthetjük, mi fog történni, ha mindez nem következik be.
Fotó: Imagn Images