F1 2025 naptár letöltés

Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott!

2025-04-06 Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott!

Esős versenyt és komoly izgalmakat vártunk Suzukától, gyakorlatilag egy tökéletesen kontrollált Max Verstappen klasszisgyőzelmet kaptunk, amelyet nem zavart meg semmi, a beígért csapadék sem. 

Merthogy az elmaradt, ahogy a szikrázó csaták és a tűzijáték is. Nem az év futamaként fogunk visszaemlékezni a Japán Nagydíjra, amelynek tulajdonképpen két főbb, kardinális pillanata volt: az egyik a rajt, amelyet Verstappen simán lehozott Lando Norris és Oscar Piastri előtt, a McLareneknek esélyük nem volt a pozíciócserére. Ez aztán a pályán erőből és tempóból sem ment, így Norris és csapata taktikából szerette volna ezt meglépni, ami majdnem sikerült is. Verstappen és Norris gyakorlatilag egy időben végeztek, és gurultak ki a boxutcából, csak a holland erőszakosságának volt köszönhető, hogy nem történt helycsere.  

Így, Verstappen, Norris, Piastri sorrendben zajlott az élen a vonatozás, míg mögöttük légüres térben Charles Leclerc körözgetett. Tőlük még jobban leszakadva a két Mercedes következett George Russell, Kimi Antonelli felállásban - utóbbit mindenképp érdemes megdicsérni az újonc létére top csapatnál nyújtott kiegyensúlyozott, valamint remek teljesítményéért. A verseny egyetlen pozitívuma - Verstappen hibátlan produkciója mellett – a két McLaren csatája és az újoncok szereplése volt. Ugyanis nem csupán Antonelli remekelt, Isaac Hadjar is masszív pontszerzésre hajtott, és Oliver Bearman is ismét feltűnt a pontszerzők között. Az élen azonban a helyzet már nem változott, így végül Max Verstappen Lando Norrist és Oscar Piastrit megelőzve rettentően sima, nevéhez méltó klasszisgyőzelmet aratott a Japán Nagydíjon.  

Fotó: Independent / Japan GP

McLaren Oscar Piastri női póló gallérral

Mercedes zöld környakú póló

Puma Mercedes galléros póló 2024