Hamilton: “Nem érdekelnek a kommentelők”
2025-05-16
Lewis Hamiltont nem érdeklik a kritikák, főleg nem az olyan emberek által megfogalmazottak, akik nem látnak a dolgok mögé.
A hétszeres világbajnok Ferraris kalandja cseppet sem úgy indult, ahogy azt ő megálmodta. Vagyis úgy indult – sprintfutam győzelem -, csak aztán nagyon keservesen folytatódott. Ezzel együtt pedig megérkeztek és elszaporodtak a kritikus hangok is:
„Nem igazságos az, ahogy az emberek hozzám, hozzánk állnak, nem az első pár verseny eredménye alapján kell ítélkezni, hanem néhány év múlva. Én például nagyon bizakodó vagyok most Imolával kapcsolatban, mert hoztunk pár fejlesztést erre a hétvégére, amitől sokkal jobb lehet az autó. Olyanok véleményével pedig nem foglalkozom, akik csak kommentelnek, ítélkeznek, de nem látnak bele a munkánkba.
A versenyzésben szinte minden a hitről szól. Erős vagyok, így, ha egyszer elesek, akkor felállok, és megyek tovább, mert nem fogom hagyni a kritikusaimnak, hogy megtörjenek. Igen, ez most egy nehéz időszak, de töretlenül hiszek abban, hogy nagy sikereket fogunk elérni a Scuderia Ferrarival. Mindez nem lesz könnyű, de mi kitartunk és keményen dolgozunk. A csapat tele van tehetséges és lelkes emberekkel, hiszem, hogy célt érünk, csak elég türelem kell hozzá!” - üzent a hatereknek Lewis Hamilton.
Fotó: GPfans / XPB Images