Remek Norris pole Monacóban
2025-05-24
Sokáig kérdéses volt, hogy fogható lesz-e az otthoni pályán “játszó”, hagyományosan elképesztő tempóra képes Charles Leclerc. Nos, ezúttal akadt valaki, akinek ez sikerült...
A Q1-ben az első gyorskörök után egymásnak adták a kilincset az élen a pilóták: vezetett Verstappen, a két McLaren, először Lando Norris, majd Oscar Piastri. A pálya gyors javulása miatt szinte lehetetlen volt megmondani, ki nyeri meg ezt az etapot, de a tippeléshez jó támpont volt Charles Leclerc három szabadedzésen aratott sikere. Végül, aki a monacóira fogadott, az nem lőtt mellé, az első etapot ő nyerte meg a McLarenek előtt. Igaz, nagyban hozzájárult ehhez Kimi Antonelli is, aki falba tette az autóját, így egy piros zászlós fázist előidézve már nem adott esélyt újabb gyorsköröknek. Akik a Q1 végén búszúzó ötös pedig sorban Gabriel Bortoleto, Oliver Bearman, Pierre Gasly, Lance Stroll, Franco Colapinto voltak.
A Q2-ben is Ferrari McLaren csatával számoltunk, és mindez nem is alakult másképp, hiszen Leclerc egyből az élen nyitott. Kisvártatva azonban megérkezett rá Norris, sőt, nem csak megérkezett, de át is vette a vezetést és a hétvége során először le tudta győzni egy etapban a Ferraris ellenfelét. Piros zászló nélkül most sem úsztuk meg, törés nem volt, helyette George Russell Mercedese állt meg az alagútban. Az újraindítás után sem változott sokat a kép, mindössze annyit, hogy az élen záró Norris és Leclerc mögé belopta magát Alexander Albon. A másik Williamsben Carlos Sainz nem járt ilyen jól, Yuki Tsunoda és Nico Hülkenberg, valamint a már említett George Russell társaságában számára véget ért a kvalifikáció.
Jöhetett a mindent eldöntő Q3, ahol az első lövések után a McLaren vezette fel a mezőnyt Norris – Piastri sorrendben. Érkezett azonban Leclerc, aki olyan középső szektort pakolt össze, hogy alig akartunk hinni a szemünknek. Természetesen azonnal a csúcsra ugrott vele. Vajon lehet ezt még űberelni? Nos, lehetett. Megpróbálta ezt Oscar Piastri és Lando Norris is, végül az utóbbi talált olyan pluszt, amit rajta kívül más nem tudott, és húzta be a pole pozíciót Leclerc és Piastri előtt.
Fotó: Getty Images