Kínai Nagydíj: Sima Piastri rajt-cél győzelem született
2025-03-23
Az elmúlt idők egyik legunalmasabb versenyén a McLaren bizonyította azt, miért is tartotta őket mindenki toronymagas esélyesnek a szezon előtt.
A rajtot Oscar Piastri várhatta a legelőkelőbb pozícióból, és az ausztrál nem is engedte ki a kezéből a vezetést. Mögötte komoly kakaskodás dúlt, George Russell és Lando Norris gyilkolták egymást, végül Norris erőből áthúzta magát Russellen, és felzárkózott Piastri mögé. Nem járt ilyen jól a tavalyi szezon éllovasa, Max Verstappen, aki rögtön két helyet is veszített, majd tulajdonképpen, kis túlzással a futam végéig beleszürkült a mezőnybe. Nem így tett Charles Leclerc, akinek a start utáni nagy kakaskodásban ugyan megsérült a frontszárnya, ám ennek ellenére is komolyabb tempóra volt képes, mint a hétszeres világbajnok csapattársa.
Hamarosan el is hangzott az első “Lewis, Charles gyorsabb, mint te, engedd el” üzenet a rádión, amelyet Lewis Hamilton, ha nagy nehezen is, de betartott. Elérkeztünk az első kiállásokhoz is, de a futam összképe ezek után sem változott lényegesen: az élen a McLaren duója haladt Piastri – Norris sorrendben, mögöttük Russell a dobogón. Hátrébb a két Haas és Alexander Albon mozgott nagyon bíztatóan a kemény keverékeken, utóbbiak egyértelműen egy kiállásra játszottak. Mint a bevezetőben említettük, finoman szólva sem ez volt a szezon versenye, ám az eltérő taktikák itt-ott hoztak érdekes csatákat.
Mindeközben az egész hétvégén ígéretesen mozgó, és a Red Bull ülésére hajtó Yuki Tsunodát még az ág is húzta: a japánnak fizikai kontakt nélkül tört le az első szárnyáról egy darab, így minden esélyét elbukta a pontszerzésre. Utolsó lényegi momentumként még következett a nap fénypontja, mikor is Verstappen és Hamilton találták meg egymást, és 2021 szellemét megidézve kanyarokon keresztül keményen harcoltak a pozícióért, amely végül a hollandé lett. Ezt leszámítva egy gyorsan felejthető Kínai Nagydíjon aratott sima rajt-cél győzelmet Oscar Piastri, ahol Lando Norrist és George Russellt előzte meg. Dicséret illeti még a Haast, akik remek dupla pontszerzéssel jelentkeztek!
Fotó: AP / F1