Bahrein, zárónap: Russell az élen
2025-02-28
Érdekes és sokatmondó napokon van túl az F1 mezőnye, amelynek bahreini teszteléséből nagyon nehéz bármilyen józan következtetést levonni.
A zárónap ismételten érdekességet hozott, méghozzá az időjárás tekintetében, hiszen ezúttal jóval szelídebb, melegebb körülmények várták az istállókat. Egyéb eseményekből sem volt hiány, hiszen Lance Stroll rosszullét miatt hiányzott az első pár óráról, az indítóállás oldaláról beszakadt üveglap, majd pedig egy pályára hajtó busz okozott bizarr piros zászlós fázist… A délelőtt leggyorsabb körét Charles Leclerc tudhatta a magáénak, a második helyen Andrea Kimi Antonelli állt, mögéjük Lando Norris fért még fel a képzeletbeli dobogóra.
A délutáni órákban a hosszabb etapokra került a hangsúly, ennek ellenére Max Verstappen vette át a vezetést, és egészen a teszt zárásának utolsó tíz percéig az élen is állt. Ekkor jött George Russell, aki végül megugrotta ezt a köridőt, de furamódon a három nap legjobb ideje mégsem ez lett, hanem még a tegnapi session alatt futott Carlos Sainz eredmény. Eltérő keverékek, eltérő taktikák, teljesítmény rejtegetés, ennyi, ami biztos, meg a McLaren fejlődése és a Williams előrelépése. A többit megjósolni lehetetlen.
Fotó: F1